Kedves olvasók!
Ma egy rövid novellával készültem nektek, nem is igazán szeretném húzni a szót. Remélem tetszeni fog, szívesen várom a véleményeteket! Már nemsokára itt a hétvége is, tartsatok ki!
Ölel,
Elisabeth
Szürke, sápadt ma a hajnal. Az alvó üzletek üveges tekintettel nézik a
közöttük elsuhanó lányt. Szőkés-barna haja van és kék szeme. Úgy siet, mintha valaki
várná. Azaz, mintha te várnád. Persze, tudja, hogy ez nincs így, de hát a
remény. Azt mondják, a remény hal meg utoljára. Igen, talán így is van, azért
örülnék, ha ott lennél. Várhatnál a küszöbön. Tudom, most összezavarodtál, akkor
elmondom, az a lány én vagyok. Én szaladok a boltok között, még csak reggel öt
óra van, de én már ébren. Inkább még mindig.
Már megint nála voltam. Ne haragudj, nem
akartalak megbántani, de olyan nehéz itt, nélküled. Mióta elmentél, nincs kihez
szaladnom rajta kívül. Ő meghallgat. Persze, tudom, hogy ő azt is akarja tőlem.
Kérlek ne légy rám mérges. Inkább gyere haza, megbeszélünk mindent. Hagyd, hogy
jóvátegyem, jó? Meglátod minden rendben lesz. És akkor holnap már együtt
ébredhetünk. Na, mit szólsz? Most már ugye visszajössz?
Időközben hazaértem, de te nem
vártál a küszöbön. A házban sem talállak sehol. Semmi baj, talán, majd holnap. Én itt leszek, ígérem.
Nagyon tetszik! Újra és újra elolvasom
VálaszTörlésÜgyes vagy.:)
Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy ennyire tetszett!♥
Törlés