Ebben a cikkben egy olyan témát igyekszem
kivesézni, ami rengeteg bloggert érint. Manapság, ha az ember arra vetemedik,
hogy blogot olvas, aligha talál olyan történtet, amiben nincs vagy háttérbe
szorul a szerelmi szál, holott ezt nem mindenki kedveli. Ahhoz, hogy két
szereplő kapcsolata ténylegesen hihető és kedvelhető legyen, ahhoz kettejük
szerelmének fokozatosan kell kibontakozni.
Az, hogy egy írás romantikus kategóriába sorolható-e leginkább attól
függ, hogy a szerelmi szál mennyire van előtérben. Ha főszál, az ember több
energiát fektet bele, köré épül az egész történet, míg egy mellékszál esetében
a szerelem eltörpülhet egy nagyobb konfliktus mellett, ám ez nem jelenti azt,
hogy ne kellene megfelelően kidolgozni! A cikkben leginkább tippeket
olvashattok, és néhány klisét, amit érdemes hanyagolni. Remélem elnyeri a
tetszéseteket, köszönöm nektek, hogy vagytok!♥
Ölel,
Elisabeth
Nehogy lemaradjunk
valamiről!
Rengeteg blogger esik abba a hibába, hogy
sietteti a dolgokat. Ha két szereplő megismerkedik egymással - normál
körülmények között - nem fognak másnap ágyba bújni. Ilyen egyszerűen nincs! Egy lánynak és egy fiúnak is
ugyanúgy idő kell, hogy biztosak legyenek abban, hogy szeretik a másikat. Nem
fognak rögtön az első szó után egymásba habarodni.
Az is
ide tartozik, ha az olvasó már az első fejezetben megismerkedik a potenciális „ő
az igazi” szereplővel. Ezután már nem lesz számára meglepő, amikor a pár
összegabalyodik, hiszen számított rá. Nem érdemes rohanni a történettel. Egy
szerelem akkor lesz érdekes, ha lassan és szépen bontakozik ki. Az olvasónak
tudnia kell, hogy miért is illenek ők össze, hogy hinni tudjon a szerelmükben.
Ha a
két szereplő már egy párt alkot, akkor sem kell rögtön az első mondatban
leszögezni, hogy márpedig ők szerelmesek. Bele lehet azt szőni szépen is, a
cselekmények előrehaladtával.
A gazdag és a koldus esete
Magyarul a legmenőbb és a stréber. Ismerős
ugye? Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki forgatja a szemét, amikor ezzel
a klisével találja szembe magát. Mennyi esélye van ennek? Az iskola
leghelyesebb fiúja nyílván nem egy szürke kisegérbe fog beleszereti, ha
megannyi gyönyörű lány van körülötte. Megjegyzem, nem sokat segít, ha közben „véletlenül”
kiderül a lányról, hogy igazából egy szépségkirálynő.
Elrabollak, megverlek, de azért szeretlek,
ugye tudod?
Túl sok ilyen történettel találkozik az
ember, ha a blogger felületére téved. Adott egy ifjú, aki elrabolja gyönyörű
szép főhősnőnket, bezárva tartja, megveri, kínozza… stb. Majd hirtelen, egy
villámcsapásra rájön, hogy szereti a lányt, aki mindent elfelejt, hiszen
természetesen ő is ugyan így érez. Persze csak abban az esetben, ha az
elrablója vonzó. Ha nem, dögöljön meg. Senki,
ismétlem s-e-n-k-i nem gondolkozik így. Ha valakit akarata ellene fogva
tartanak, ne adj’ Isten még bántalmaznak is, nem fog szerelembe esni. Ez nem így működik. Megeshet, hogy a fogvatartott érzéseket kezd táplálni a fogva tartó iránt, de a Stocholm-szindróma nem
egyenlő a szerelemmel!
Az alapvető problémák itt akkor kezdődnek, amikor
a karakterünknek még annyi esze sincs, hogyha valaki fenyegetően lép fel vele
szemben, nem sürög-forog körülötte. Apropó egy épeszű ember nem fogad el egy
idegentől italt, nem mondja el egy idegennek hol lakik, és végképp nem fog
beszállni egy idegen ember kocsijába, csak mert az jól néz ki és „biztos nem
fog bántani”. Nem, nem és nem! Maradjunk az észszerűség talaján!
Csak szerelem és más semmi
Attól,
hogy romantikus történetet írunk, a főszereplőnek nem feltétlenül kell a
szerelmet, mindennél előrébb helyeznie. Kiábrándító tud lenni, amikor a
szereplőnknek baj van a családjában vagy valamelyik barátjának lenne szüksége a
segítségére, ő még is a szerelmével van elfoglalva. Ha esetleg magának a
főhősnek van valami sokkal nagyobb problémája, valószínűleg nem a párkapcsolatával
fog foglalkozni. A fontossági sorrend elemi része kellene, hogy legyen az
írásunknak.
Kit érdekelnek a problémák, ha szeretjük
egymást?
Itt van viszont a másik véglet is. A legjobb példa erre, amikor főhősnőnk pasija
megcsalja őt. Ha valakit megcsalnak, elárulnak, nem fog egy bocsánat után az
illető karjába ugrani, mert annyira szereti. Ha egy emberrel ilyen történik, az
igen mély sebet ejt az önbecsülésén és időre van szüksége, hogy egyáltalán
felfogja és megeméssze. Megbocsájthat neki idővel,
bizonyos körülmények között persze, ha a párja valóban megbánta a tettét. De ha
folyamatosan megismétlődik ez a probléma, nem fognak életük végéig együtt maradni. Egyszerűen
nem.
Ne dramatizáljuk túl!
Ám, nem minden megcsalás, ami annak tűnik, és ezt mi
írók hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ha a főhős meglátja a szerelmét, ahogy az
megölel valaki mást, nem kell rögtön hisztérikus zokogásban kitörnie és
elszaladnia, mert őt már nem szerit senki. Ez felettébb idegesítő tud lenni,
ahogy az is, ha a karakterünk folyamatosan zokog. Mindegy, hol és mikor vagy
min egyszerűen ahelyett, hogy megoldást keresne az adott problémára, neki áll
bőgni. Ez akkora legutálatosabb, amikor az író egy kemény, összeszedett csajnak
mutatja be a főszerelőnket, ám ahelyett, hogy ehhez hűen viselkedne,
folyamatosan hisztizik.
Nem mindenki bírja a szentimentalizmust!
Végül
még egy igen gyakori hiba, ami szintén sokszor feledésbe merül. Attól, hogy
romantikus történet, még nem kell minden mondatnak a szerelemről szólnia és
arról, hogy az adott szereplők mennyire szeretik egymást. Ha a sztori úgy
csöpög, mint az esőcseppek a párkányról, nem biztos, hogy hihető lesz,
mellesleg ezt nem mindenki tudja elviselni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése