Kedves olvasók!
Szeretek új dolgokban, új műfajokban kipróbálni magam, így a legújabb novellám is kicsit különbözik az eddigiektől. Szerény véleményem szerint kicsit durvább lett,a jellege teljesen más, mint amiket eddig megosztottam veletek, így azoknak akinek az idegei nem bírják a megpróbáltatásokat; ez most nem nektek íródott:). Persze lehet, hogy ti máshogy gondoljátok majd, de remélem elnyeri a tetszéseteket, köszönöm a feliratkozókat és a pipákat! És persze, hogy ki kerülhettem a Jó blogok tárházára!
Ölel,
Elisabeth♥
1970.
december 10.
A lány egyedül álldogál a buszmegállóban. A hideg téli szél csípi az
arcát, kezeit szorosan összefonja mellkasa előtt. Hiába gondolt a hidegre, réteges
öltözete ellenére is vacog. A frissen hullott hópelyhek lopva megcsillannak barna
fürtjein, miközben ide-oda járkál. Megpakolt hátizsákjától sajognak a vállai,
teljesen elgémberedett. Potyogó könnyei bekeretezik arcát, az előző este emlékei
a fejében cikáznak.
***
A héten ez már a harmadik alkalom volt. A lány némán tűrte, tizenkét
éves korától megtanulta, jobb
csendben maradni. Évek óta tartott már, de senkinek,
sem mert szólni a dologról. Ám aznap az anya túl korán ért haza, nem szabadott
volna látnia azt, ami a zárt ajtók mögött nap, mint nap megtörtént, amíg ő
munkában volt. A lány ereiben megfagyott a vér, amikor először hallotta meg anyja
rémült sikolyát.
A ház visszhangzott a tányérok
csörrenésének vérfagyasztó hangjától, az üvöltésbe fulladt kegyetlen szavaktól.
A lány szemét égették patakokban hulló könnyei, kétségbeesetten szorította
magához a takarót, próbálta elfedni meztelen testét. Alatta a paplant
beborította saját vére. A pofonok helye vörösen izzott a bőrén, hiába volt minden
sikolya. A résnyire nyitott ajtó mögül látta, ahogy az anyja a földre borul. A
vér végigfolyt az arcán, könnyeivel keveredve csepegett a földre. Vonaglott a
férfi alatt, hiába próbált kiszabadulni, hiába karmolta a vékony nyakát
fojtogató kezeket. A lány sikolya a torkában ragadt. Kővé dermedve bámulta a
szüleit.
Már csak az apa üvöltése
hallatszott, miközben gúnyos mosolya egyre szélesebbre húzódott vértől mocskos
arcán. Meztelen testét csípte az ablakon befújó hűvös szél. Lassan egyenesedett
fel, tekintetét a rémült lányra szegezte. A lány egész testében remegett miközben
elindult felé. Undorító mosolya még akkor is az arcán pihent, amikor kulcsra
zárta a sötét szoba ajtaját.
***
Végigszalad a hátán a hideg, könnyei még szaporábban kezdenek végigfolyni
égő arcán. Nem mer arra gondolni, mi történik, ha az apja túl hamar jön rá,
hogy elszökött. Mi lesz, ha rátalál.
Nem is sejtheti, hogy az út
túloldalán egy férfi ácsorog, távol az utcai lámpa pislákoló fényétől. Sötét
lelkére árnyékot vet az éjszaka. Szikrázó tekintete a lányt fürkészi, ujjai
ökölbe görnyednek. Elméjét már rég megmérgezte valami, valami egészen kegyetlen.
Soha nem volt még ennyire dühös, ajkai mégis undorítóan gúnyos mosolyra
húzódnak.
A lánynak fogalma sem lehet
arról, hogy a sötétbe vesző alak az apja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése