Kedves olvasók!
Ezek a kis szösszenetek szintén egy megterhelőbb időszakból valók, nem olyan régről, de őszintén mondhatom, hogy örülök, hogy túl vagyok rajta. Igyekszem legközelebb valami vidámabb témával előrukkolni, de azt hiszem krízishelyzetekben sokkal produktívabb vagyok... megígérem azért igyekezni fogok. Addig is jó hétvégét mindenkinek, nemsokára újra jelentkezem!
Ölel,
Elisabeth
#1
Belülről mardos a hiány,
Észre sem venném,
Ha nem te lennél,
Aki álmaimban gyilkol.
#2
Néha, amikor egyedül fekszem az ágyban, elképzelem, hogy együtt vagyunk.
Hogy te is ott fekszel mögöttem, mellkasod hozzásimul a hátamhoz. Ujjaiddal a
hajamat piszkálod, hallom a szuszogásod. Valami bugyuta mese megy a tévében, de
mindketten túl elfoglaltnak tűnünk, hogy elkapcsoljuk. Azt mormolod, hogy
szeretsz. Én is szeretlek. Abbahagyod a hajam pödrését, kezeddel átkarolod a
testem és közelebb vonsz magadhoz. Én feléd fordulok, elveszem az ölelésedben.
Lassan hajolsz hozzám, végigszalad a hideg a testemen, ahogy ajkaidat az
enyémekhez érinted. És olyankor kinyitom a szemem és tudom; most sem vagy itt.
#3
Hiányod betölti
az álmatlan estéim után maradt
ürességet
#4
{ felejtés }
Nem akarsz,
nem akarlak,
mégis megtörténik.
#5
Itt vagy még? Itt vagy mellettem? Velem? Vagy csak
bennem? Csak itt fent, a fejemben létezel? De hát beszélünk. Azaz én beszélek
hozzád. Azt hittem csak nem tudod, hogyan felelhetnél. Persze, így lehet, hogy
megszólalni sem tudsz.
Most kérdezhetném, hogy lenni vagy nem lenni. De
minek, ha úgy is tudom rá a választ. Nélküled nem jó. Se lenni, se nem lenni.
Nélküled sehogy se jó. Nem ugyan az.
Gondolsz rám egyáltalán? Messze vagy, túl messze.
Nekem csak te jársz a fejemben. Hogyan is juthatna eszembe más? Te kitöltöd a
teret.
Hiány, hiány, hiány.
#6
És ahogy itt ülök a fürdőszoba
padlóján
azon gondolkodom
vajon azért remegek mert fázom
vagy mert ennyire fáj
#7
Mint azok a levelek
Amiket neked írtam
De sosem küldtem el
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése