A kerek egész

Kedves olvasók!
  Remélem mindenkinek remekül telik a nyara! Én nagyon élvezem, még akkor is, ha az elmúlt két hétben szinte folyamatosan mentem valahová. Azért is örültem, hogy ma kicsit itthon lehetek és pihengethetek. A nagy pihenés közben azonban az történt, hogy  betévedtem a laptopom legmélyebb zugába és kicsit átböngésztem az irományaimat. Így rátaláltam rá erre a novellára, amit a mai bejegyzésben megosztok veletek. Ha jól saccolom, körülbelül egy éve írhattam, majd persze később itt-ott belejavítgattam. Remélem elnyeri a tetszésetek, kíváncsian várom a véleményeteket!
Ölel,
Elisabeth


A kerek egész

A konyha pultnak támaszkodva, elmélyedve tanulmányozza a bögréjében, az elfogyasztott kávé után maradt kávézaccot. Az elnyomott cigaretták után maradt füst körüllengi az alakját. Én az ágyban ülök, a takaró rejtekéből figyelem őt.

Vajon tudja, mennyire szeretem?

Tekintetem végigkúszik a testén.  Fehér pólója alig láthatóan, de feszül a mellkasán, rövid ujja alól bicepsze szinte hivalkodóan kandikál ki. Akaratlanul is elidőzőm a karjára tetovált tigrisen. Csak az állat fejét és elülső mancsait látom, a póló elfedi a tetoválás többi részét. Szeretném végigfuttatni rajta az ujjam, lágyan hámozni le a haszontalan ruhadarabot a felsőtestéről. Az ajkamba harapok, az arcom elvörösödik. Még élénken élnek bennem a tegnap este emlékképei. Még mindig izzik a bőröm az óvatos, de határozott érintéseitől, a testem bizsereg, ha visszagondolok rózsaszín ajkai puhaságára.

Vajon tudja, mekkora hatalma van felettem?

Összehúzza a szemöldökét, nyelvével lágyan kitolja az alsó ajkát. Koncentrál. Kíváncsi vagyok, merre járhatnak a gondolatai. Mutatóujjával lassan köröz piros bögréje peremén. A bögrén az én nevem áll. Apró mosoly ül ki az arcomra, miközben őt figyelem. 
Emlékszem nagyapa mindig azt mondta, az apró dolgok teszik ki az egészet. Az emberek csak a külsőre figyelnek, pedig a kerek egész az, ami számít.

Vajon ő az én egészemet szereti?

Ahogyan felhúzza az orrát, amikor elmosolyodik. A felső ajka olyankor szinte eltűnik a mosolyában. Ahogyan az ujjaival mutogat, miközben elmélyülten magyaráz. Ahogy kiejti a szavakat. Ahogy az én nevemet ejti ki. Még az az idegesítő gólyajárása is. Az apró dolgok. A kerek egész.
Hosszú percekig tart mire észreveszi, hogy bámulom. Barna szemei találkoznak az enyémekkel, az arca ellazul és elmosolyodik.  A mosogatóba teszi a bögrén, kiegyenesedik és felém sétál. Időközben én is felülök, a fehér takaróval fedem el meztelen testem. Összeláncolja a tekintetünket, lassan ereszkedik le az ágy magasságába. Közvetlenül a csípőm mellé teszi a kezét, hogy megtámassza magát. Nem tudom eldönteni, hogy tudatos vagy ösztönös mozdulat volt e.
 Először csak az orrunk hegyeit simítja össze, majd az ajkai találkoznak az enyémekkel. A csókja kezdetben lágy és óvatos, majd egyre követelőzőbbé válik.  Mintha elvesztett és megtalált volna. Mintha sosem érinthetne többé.
Végigfut a testemen a hideg, amit szinte azonnal felvált a perzselő forróság. Közel van, de nem elég közel. Már azt sem tudom, miért remegek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése