Kedves olvasók!
Remélem mindenkinek remekül telik a nyara! Én nagyon élvezem, még akkor is, ha az elmúlt két hétben szinte folyamatosan mentem valahová. Azért is örültem, hogy ma kicsit itthon lehetek és pihengethetek. A nagy pihenés közben azonban az történt, hogy betévedtem a laptopom legmélyebb zugába és kicsit átböngésztem az irományaimat. Így rátaláltam rá erre a novellára, amit a mai bejegyzésben megosztok veletek. Ha jól saccolom, körülbelül egy éve írhattam, majd persze később itt-ott belejavítgattam. Remélem elnyeri a tetszésetek, kíváncsian várom a véleményeteket!
Ölel,
Elisabeth
Elisabeth
A kerek egész
A konyha pultnak támaszkodva,
elmélyedve tanulmányozza a bögréjében, az elfogyasztott kávé után maradt
kávézaccot. Az elnyomott cigaretták után maradt füst körüllengi az alakját. Én
az ágyban ülök, a takaró rejtekéből figyelem őt.
Vajon tudja, mennyire szeretem?
Tekintetem végigkúszik a
testén. Fehér pólója alig láthatóan, de
feszül a mellkasán, rövid ujja alól bicepsze szinte hivalkodóan kandikál ki.
Akaratlanul is elidőzőm a karjára tetovált tigrisen. Csak az állat fejét
és elülső mancsait látom, a póló elfedi a tetoválás többi részét. Szeretném
végigfuttatni rajta az ujjam, lágyan hámozni le a haszontalan ruhadarabot a
felsőtestéről. Az ajkamba harapok, az arcom elvörösödik. Még élénken élnek
bennem a tegnap este emlékképei. Még mindig izzik a bőröm az óvatos, de
határozott érintéseitől, a testem bizsereg, ha visszagondolok rózsaszín ajkai
puhaságára.
Vajon tudja, mekkora hatalma van felettem?
Összehúzza a szemöldökét,
nyelvével lágyan kitolja az alsó ajkát. Koncentrál. Kíváncsi vagyok, merre
járhatnak a gondolatai. Mutatóujjával lassan köröz piros bögréje peremén. A
bögrén az én nevem áll. Apró mosoly ül ki az arcomra, miközben őt figyelem.
Emlékszem nagyapa mindig azt
mondta, az apró dolgok teszik ki az egészet. Az emberek csak a külsőre
figyelnek, pedig a kerek egész az, ami számít.
Vajon ő az én egészemet szereti?
Ahogyan felhúzza az orrát, amikor
elmosolyodik. A felső ajka olyankor szinte eltűnik a mosolyában. Ahogyan az
ujjaival mutogat, miközben elmélyülten magyaráz. Ahogy kiejti a szavakat. Ahogy
az én nevemet ejti ki. Még az az
idegesítő gólyajárása is. Az apró dolgok. A
kerek egész.
Hosszú percekig tart mire
észreveszi, hogy bámulom. Barna szemei találkoznak az enyémekkel, az arca
ellazul és elmosolyodik. A mosogatóba
teszi a bögrén, kiegyenesedik és felém sétál. Időközben én is felülök, a fehér
takaróval fedem el meztelen testem. Összeláncolja a tekintetünket, lassan
ereszkedik le az ágy magasságába. Közvetlenül a csípőm mellé teszi a kezét,
hogy megtámassza magát. Nem tudom eldönteni, hogy tudatos vagy ösztönös
mozdulat volt e.
Először csak az orrunk hegyeit simítja össze,
majd az ajkai találkoznak az enyémekkel. A csókja kezdetben lágy és óvatos,
majd egyre követelőzőbbé válik. Mintha
elvesztett és megtalált volna. Mintha
sosem érinthetne többé.
Végigfut a testemen a hideg, amit
szinte azonnal felvált a perzselő forróság. Közel van, de nem elég közel. Már
azt sem tudom, miért remegek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése