Nyári bakancslista

Kedves olvasók!
  Ugyan a téli és a tavaszi listát is elmulasztottam, a nyárit úgy döntöttem, nem fogom és, hát itt is van. Igyekeztem mindent összeszedni, remélem elnyeri a tetszéseteket! Kíváncsian várom a véleményeteket, külön örülök, ha megosztjátok velem a saját listátokat!
Ölel,
Elisabeth


1. Írni

   Mostanában megint elhagyott az ihlet, bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt időm visszaszerezni. De végre itt a nyár, és egyenlőre elég sok időm van ( ez inkább le is kopogom ), ezért talán újra bele tudok lendülni. Kiakarom próbálni magam új műfajokban is, eltávolodni egy kicsit a megszokottól, majd meglátjuk ez hogyan fog sikerülni! :)


2. Kimerészkedni a strandra

   Ha egyvalamit tudni kell rólam, az az, hogy nagyon nem szeretek strandra járni. Kifejezetten utálok. Nem igazán szeretek fürdőruhában lenni, és nem vagyok oda azért sem hogy általában rengetegen vannak. Meg amúgy sem lehet nagyon mit csinálni, csak úszni meg maximum olvasni, de eddig a kifogásom az volt hogy azt itthon is lehet. De idén ezen szeretnék változtatni, főleg mivel megnyitott a Lupa, Budapest mellett, ami a képek alapján gyönyörű és inkább egy tengerparthoz hasonlít, mintsem egy mezei strandhoz. Remélem sikerült eljutnom oda és jó élményeim leszek majd a helyről!


3. Felfedezni

   Szeretnék új helyekre ellátogatni, új városokat megcsodálni és új emlékekkel gazdagodni. Szeretek utazni, nagyon is és ez a kettő tökéletesen kötődik egymáshoz. Akár, ha csak a környező településeken, de szeretnék várost nézni, múzeumokba menni, túristáskodni. Plusz idén elmennék kirándulni is, az első és legfontosabb célpontom a Rám-szakadék lenne, hiszen gyönyörű. Gyermekkoromban sokat jártunk oda, de utoljára már nagyon régen voltunk, ezért is örülnék, ha visszamehetnék.


4. Aktívabb lenni a blogon

   Tudom, hogy mostanában eléggé elhanyagoltam a blogger felületét, de igyekszem visszatérni. Több és különbözőbb bejegyzéseket próbálok majd posztolni. Persze ez erősen kapcsolódik ahhoz is, hogy mennyi kedvem és ötletem lesz írni, de nagyon szeretnék újra belelendülni, ezért remélem, hogy a blogon aktívabb tudok, majd lenni. Esetleg, ha van, bármilyen kérést szívesen fogadok, hogy milyen témában vagy miről szeretnétek olvasni:)


5. Fagyikörútra menni

   Tudjátok egyszerűen nincs olyan probléma, amit a fagyi ne tudna megoldani. Komolyan, higgyétek el. A fagyi jó, ha boldog vagy, ha szomorú, ha stresszes vagy ha izgulsz, bármikor. Én pedig már régóta tervezgetem, hogy egyik nap csak fogom magam Budapesten, elindulok valahol, és körbejárom az összes fagyizót, amit az adott környéken találok, majd kiválasztom a kedvencemet. A fagyival egyszerűen sosem lehet mellélőni. Nálam biztosan nem.


6. Új dolgokat kipróbálni

   Több mindent is szeretnék kihúzni a bakancslistámról, igyekszem minél többet. Az egyik ilyen a szörfözés, amire talán lesz is idén lehetőségem. Augusztustól novemberig külföldön leszek, suliba fogok járni ( középiskola ), de viszonylag sok szabadidőm lesz. Abban a városban, ahová megyek, van egy kifejezetten szörfözésre való kijelölt hely, ahol be is tanítanak. Régi álmom válna valóra, ha ez összejönne. Nem tudom, hogy szeretnétek-e esetleg, hogy a kintlétem alatt posztoljak-e az élményeimről vagy a helyekről, ahol járok, ha igen, mindenképpen írjátok meg, mert akkor meg fogom tenni! 


7. Fotózni, fotózni, fotózni

   Mindent, mindenkit. Minél többet. Szeretnék fejlődni, új módszereket kipróbálni, fotó sorozatokat csinálni. Akár azt is el tudom képzelni, hogy valakivel összeállok egy projekt elkészítéséhez. Sokkal több pillanatot szeretnék megörökíteni mint eddig, ezeket akár meg is oszthatom veletek a későbbiekben, ha elég jónak találom őket!:)


Nektek milyen terveitek vannak idén nyárra?

Sorozatajánló

Kedves olvasók!
  Amint látjátok ma egy egészen új dologgal készültem, ilyen eddig még nem volt a blogon, de úgy gondoltam, mindent el kell egyszer kezdeni. Remélem elnyeri a tetszéseteket és talán felkeltem az érdeklődéseteket valamelyik sorozattal kapcsolatban. 
 Biztosan észrevettétek azt is, hogy új külsőt kapott a blog, szerintem gyönyörű lett, innen is köszönöm és sok puszi Liának!  

Ölel,
Elisabeth


The 100

nézhető : felirattal / szinkronnal
évadok száma: 4

  97 évvel ezelőtt nukleáris csapás tizedelte meg az emberiséget. Mindössze az éppen a föld körül keringő űr állomások négyszáz lakója maradt életben. Három generáció született az űrben, de az űrbéli "Bárka" erőforrásai kimerülőben vannak. Közel egy évszázad elteltével az emberiség kénytelen hát visszatérni a Földre. A népesség megmentése érdekében a túlélők száz fiatalkorú bűnözőt küldenek le a felszínre, hogy megtudják, lakható-e az emberiség egykori otthona.  A Földön lévő fiatalok számára az idegen bolygó titokzatos birodalom, ami az egyik pillanatban varázslatos, a következőben pedig halálos. A száz visszatérőn múlik az emberiség fennmaradása, így hát kénytelenek áthidalni a nézeteltéréseiket, összefogni, és új világot létrehozni a teljesen átalakult Föld ősi, vad, ismeretlen világában.

***
  A Földön minden elpusztult nincs civilizáció, nincs élet. A túlélők az űrben várják, hogy az egykori világuk megtisztuljon az atom háború után hagyott radioaktivitástól és újra leköltözhessenek és visszahozzák az életet. Odafent a bárkán szigorú törvények uralkodnak, tizennyolc év felett a legártatlanabb bűncselekménért is halál jár. A még kiskorúakat börtönbe zárják, hogy ott várják a kivégzésük napját. Több mint négyezer család él odafent, túlnépesedéssel, élelem hiánnyal és folyamatos oxingénproblémákkal küszködve. Ennek következtében indítják el a programot, amiben 100 cellában várakozó fiatal esélt kap az új életre. A Földre küldik őket, és az ő feladatuk lesz, hogy megnézzék és megtapasztalják, milyenek az élet körülmények, van-e ivó víz és élővilág. Ha éledben maradnak megkezdődhet a letelepülés, ha viszont a sugárzás megöli őket, elveszik minden remény. A kezükbe kerül az emberi faj jövője. Az ő történetüket követhetjük nyomon, megpróbáltatásaikat, fantasztikus és váratlan jellemfejlődésiket. Ahogy telik az idő hőseink úgy komolyodnak meg és a problémák is úgy alakulnak át. A sorozat komoly morális és etikai kérdéseket feszeget, a karaktereknek olyan döntéseket kell nap, mint nap hozniuk a túlélés érdekében, amelyekre kevesen lennének képesek. Nem véletlenül népszerű, higgyétek el, nem fog csalódást okozni!


A szolgálólány meséje

nézhető: felirattal
évadok száma: 1

   A 10 részes történet egy disztópikus államban játszódik a jövőben, az addigra szétesett USA egy területén, ahol teljes diktatúra van. Az életben maradt embereknek nemcsak a természeti csapásokat kell túlélni, hanem a folyamatosan csökkenő népességet is, mivel egyre kevesebb nő termékeny – nekik átnevelő táborokba kell vonulni, például a főhősnek is, aki a terület egyik parancsnokának udvartartásába kerül. A The Handmaid’s Tale Margaret Atwood regényén, itthon: A szolgálólány meséje – alapul.
***
 A sorozatban Offred, egykori nevén June életét követhetjük nyomon a köztársaság egyik fontos vezetőjének, és feleségének az otthonában. Megismerjük a jelent, a diktatúrát és azt a kasztrendszert, amibe a főhős belekényszerül, valamint Offred visszaemlékezéseiből a múltat is, amikor még szabad nő, anya, feleség és barát volt. A történet mindkét szála hátborzongató. A jelen tele van rémképekkel és bizarr jelenetekkel, míg a múlt annál inkább megrendítő, ahogy fokozatosan betekintést kapunk azokba az időkbe, ahol a demokráciát lassan, először csak kis lépésekben, majd durván és drasztikusan felszámolták. A sorozat nagyon jól ábrázolja az emberi elnyomást és, hogy mit meg nem vagyunk képesek tenni a túlélés érdekében, valamint azokért, akiket szeretünk. Ez a világ elborzatsz és letaglóz, mégis újra és újra akarod majd látni. Minden egyes rész egyre erősebb és a végére teljesen magával ragad. Ezt a sorozatot azoknak ajánlom, akik erős idegzettel bírnak, mert vannak benne igen megrendítő jelenetek. Ám ezek teszik olyan valóságossá, élővé amilyen.

Bates Motel

nézhető: felirattal / szinkronnal
évadok száma: 5

   A Bates Motel, Alfred Hitchcock klasszikus filmje, a Psycho előzményeit meséli el - innen a cím is, hisz a szálló az eredeti alkotás központi helyszíne volt. A széria gyerekként, illetve tinédzserként mutatja be Norman Batest, rávilágítva azokra az eseményekre, amelyek ahhoz vezethettek, hogy később sorozatgyilkossá vált. 

***
   A történet középpontjába Norman Bates és anyja Norma Bates áll, akik éppen most költöztek egy kisvárosba és indították el a Bates Motel nevet kapó hoteljukat a város szélén. Rendkívül különös és különleges az a kapcsolat kettejük között, amibe betekintést kapunk. Norman nem egy megszokott fiú, az iskolában is kilóg és az egész jelenségét is egy furcsa atmoszféra övezi, amit a sorozat nagyon jól érzékeltet. Ahogyan a történések alakulnak és szereplők jönnek, mennek úgy változik meg minden a család körül. Fokozatosan ismerjük meg a központi karaktereket és válik világossá minden, miközben végig izgulunk minden egyes részt. A sorozat végig nagyon magas színvonalat nyújt, a szerpelőgárda fantasztikus. A dialógusok megnevettetnek és letaglóznak, akár megfagyasztják az ereidben a vért. Nagyon valóságos és intenzív, és noha a történet néhol gyengélkedik egy picit még ez sem tudja elvenni azt az élményt, amit nyújt. Kőkemény dráma, noha van benne némi vér, de az is inkább inkább csak fogösszeszorítós izgulás. Mindenkinek szívből ajánlom, ha van lehetőségetek, mindenképpen nézzétek meg!