Tervek

Őszi falevél.

"Megesett hogy a falevél leesett,
Esés után sárban hempergett.

Kezedbe felvetted.
Cikázott rajta a sok erezet,
Hosszú utat bejárva ide érkezett.
Begyógyítottad az érdes hegeket,
Hoztad a tömérdek kötszert.
Kimosták belőle gyógyszert.
Ez volt a legszebb tetted,
Vigyázz rá,s becsüld meg.
Növekszik majd helyetted,
Tudta hol a legjobb, Melletted."


Sziasztok! 
   Szerencse vagy sem, de holnap már december elseje és bizony lassan, de igyekszik felénk az új év is. Őszintén szólva, most mondhatnám azt, hogy rengeteg mindennel készülök a jövő évet tekintve, de sajnos ez nem igaz. Írás terén, jelenleg szinte minden gondolatomat leköti egy történet, ami már egy ideje motoszkál a fejemben és lassan ki is rajzolódik teljesen. Ha pedig a mindennapjaimat nézem, minden figyelmem a tanulásra és - most már - a karácsonyi készülődésre irányul.

  Idén karácsonyra, majdnem mindenkinek saját készítésű, személyes ajándékot fogok adni. Már tudom is miket, csak hozzájuk kéne kezdenem.
   Remélem a várakozás ellenére mellettem maradtok, igyekszem több kisebb posztot kitenni, valószínűleg egy ideig több lesz a zenés/képes bejegyzés. Ha végre sikerül papírra vetnem a gondolataimat, még talán részleteket is tudok mutatni nektek a készülő történetemből! :)

Ölel,
Elisabeth

Inspirációs képek


Semmi sem nehéz.
Ezt kell gondolnod,
Mielőtt bármit is tennél.
Semmi sem könnyű.
Ezt kell érezned,
Mielőtt bármit is mondanál.
                                 Sri Chinmoy


...................................................................................................


















Ez is egy olyan nap

Sziasztok! :)
   Ma is egy általam írt novellát tárok elétek, ez lesz az eddigi leghosszabb bejegyzés, remélem elnyeri a tetszéseteket!  Köszönöm Fruzsii a megjegyzéseidet, el vagyok ragadtatva!♥ 

EZ IS EGY OLYAN NAP

Ssss…csak csendesen. Húzd össze magad, így talán nem lát meg.

Becsapódik egy ajtó. A vér megfagy az ereidben.

Téged keres ez biztos. Remegnek a porcikáid, de próbálsz néma maradni. Gerinced vonala minden egyes lélegzetvételnél hozzásimul az ágy vaskos léceihez. A rugók karcolják a hátad, de nem mersz felnyögni.

A hangok kitisztulnak a füledben, már nem csak elmosódott kiabálást hallasz. Súlyos léptek közelednek felfelé a lépcsőn. Az ajtód csukva van, megfeszül a tested, összeszorított fogakkal várod, hogy kicsapódjon. Gombóc nő a torkodban, alig tudod visszatartani a sikítást.

Ráharapsz az alsó ajkadra, saját véred ízét érzed a szádban. Hallod a padló régi falapjainak nyikorgását, ahogy közelít. Remegnek a porcikáid, apró könnycseppek gördülnek végig forró orcádon. Próbálod magadba fojtani a sírást. 

Az ajtó hangos csattanással csapódik a földre. Pontosan előtted esik le, felröppenti maga körül a port. A porszemek körüllengenek. Magadba fojtod a köhögést. Félsz, nagyon félsz, de nem mozdulsz.

Lélegzetvisszafojtva figyeled, ahogy belép a szobába. Fekete cipőjének a talpa csupa sár.

Körbesétál az apró szobában. Kinyitja az öreg szekrényt, kidobálja belőle a ruhákat.

Az ágy alatt talán biztonságban vagy. Anya azt mondta bújj el és maradj csendben. Azt teszed, amire kért.

Hunyorogva figyeled, ahogy az ágyhoz lép. Vércseppek pottyannak eléd a földre. Gyorsul a légzésed, görcsösen próbálod magadba fojtani a sikolyodat. Könnyeid patakokban folynak. A arcod a a szőnyegbe fúrod, nem akarod látni mi történik.

Az alsó szintről üvegcsörömpölés hallatszik, lábdobogás, nyögések.

A férfi halkan szuszog. Nem akarod tudni, de még is tudod, hogy ő az. Ő az, aki bántotta anyut. A szíved eszeveszettül dübörög a mellkasodban, imádkozol. Bárcsak máshol lennél. Bárhol. A suliban, edzésen, a nyaralónál. Bárhol, csak ne itt.

Az ágy besüpped feletted. Valamit rádobott. Valami nagyot, és nehezet. Felismerhetetlen neszeket hallasz. Még mindig nem mozdulsz. A gombóc egyre csak nő-és nő a torkodban, úgy érzed már nem bíród visszatartani a sikolyt.

A férfi mélyen sóhajt. Durva hangjából árad a düh, szinte felsérti a füled.

  -  Ez is egy olyan nap… 

Hirtelen megragad és kiránt az ágy alól. Sikítasz, fülsiketítőn, segítségért kiáltasz, könyörögsz. A tested rángatózik a zokogástól, próbálsz kiszabadulni a szorításból. De minden hiába már elkapott, a szádra tapasztja a kezét. A lábára fektet, magának háttal, alattad a szőnyeg már tocsog a vértől. Nem látod az arcát, de érzed amint valamit körbeteker a kezeid között, valami érdeset, szúrja a csuklód. Kérleled, rimánkodsz. Képtelen vagy mozdulni, a könnycseppek rácsepegnek a férfi lábára, úgy záporoznak, mint a nyár végi eső.

- Olyan vagy mint az anyád, – suttogja, majd hirtelen belemélyeszt valamit a hátadba. A pupilláid kitágulnak, már nem remegsz. Próbálsz lélegezni, de már nem megy, az árnyak megnyúlnak a sarokban, majd elsötétül minden – ő is azt hitte, hogy van esélye.



Három hónap


   Az előző bejegyzésben megemlítettem, hogy végre sikerült kimásznom az alkotói válság kínzó fogságából, így most már egyre többször találkozhattok a blogon általam írt, novellákkal, versekkel, cikkekkel. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket, ma az egyik szabad versemet - legalább is azt hiszem, hogy az - hoztam el nektek. Bár nevezzük ezt inkább valami szösszenet féleségnek...
Btw..várom a véleményeteket, és köszönöm szépen az új feliratkozókat, nagyon édesek vagytok!♥♥


Ölel,
Elisabeth

Három hónap


Három hónapja van egyedül.
Még ott a gyűrődés az ágy jobb oldalán,
pedig már nem fekszik ott, csak a macska.
Még hallja az édesen elsuttogott szavakat,
pedig már egy ideje nem súgja őket senki.
Még görcsbe rándul a gyomra, ha meghallja a nevét
pedig egy lélek sem emlegeti már. 
Még érzi az érintéseket a bőrén,
pedig rég volt, mikor utoljára karjába zárta.
Még emlékszik a veszekedések utáni édes kibékülésekre,
pedig sosem tartottak sokáig.
Még látja maga előtt a csillogó szempárt,
pedig tudja, ő sosem volt a kék íriszekben.
Még megsiratja a régi emlékeket,
pedig tudja, nem is olyan szépek.
Három hónapja van egyedül,
de még nem felejtett.

Elakadtam - avagy, hogyan másszunk ki az alkotói válságból

Nincs ötletem, meg úgy kedvem se, amúgy sem megy ez nekem, akkor meg minek próbálkozzak?

        Ismerős? Nekem nagyon is. 
  Minden író találkozhat, vagy már találkozott az írói válsággal. Mindig van egy holtpont, ahonnan tudni kell folytatni. Hónapok óta görcsöltem azon, hogy nincs ötletem, és nem tudok semmit írni. Rengeteg mindent kipróbáltam, de számomra  a végső megoldást egy novella jelentette, ami teljesen beindította a gondolataimat. Remélem ez a cikk hasznos lesz számotokra, a saját tapasztalataimra hagyatkoztam, persze ez nem biztos, hogy ez mindenkinek beválik, hiszen embere válogatja. :)

Ölel,
Elisabeth

1.       Ne add fel!
    Az első és legfontosabb, ha megakadtál az írásban: ne határozd el rögtön, hogy neked ez úgysem megy. Ülj felette, és  ha úgy érzed, hogy tényleg nem megy, pihentesd. Ne akard kicsikarni magadból a szavakat, mert abból sosem lesz semmi jó, ha nem azért írsz, mert jólesik. Egy percig ne zakatoljon az agyad a határidőn; gondold át, mit is akarsz írni.

2.       Hallgass zenét!
   Persze ez nem mindig válik be. Van, amikor a zene csak elvonja a figyelmet az írásról, és még kevesebb kedved lesz papírra vetni a gondolataid. De ott van az a lehetőség is, hogy a zene ellazít és áradni kezdenek belőled a szavak. A lényeg, hogy olyan zenét hallgass, amit szeretsz. Ne szomorodj el, ha az első szám semmilyen hatást nem nyújt, próbálkozz, hallgass meg többfélét, lehet, hogy időközben olyan számokba szeretsz bele, amit amúgy eszedbe sem lett volna meghallgatni.


3.       Tornáztasd magad!
    Ne akard elsőre nagy fába vágni a fejszéd. Először próbálkozz rövid novellákkal, versekkel, a penna oldalán például rengeteg gyakorlati feladatot találsz. Nem is kell beküldened… egyszerűen, ha van valami ötleted, írd le. Nekem az is sokat segít ilyenkor, ha találok egy olyan képet, ami tetszik, egyszerűen leírok róla mindent, ami eszembe jut. Néha kialakul rögtön egy történet a fejemben, máskor csak szavakat, mondatokat írok le, majd utána kezdek el a történettel foglalkozni.

5.        Gyűjts ötletet!
             Olvass könyveket, blogokat, hátha megjön az az ihlet. Ugyan ez vonatkozik a képekre, lehet, hogy találsz egy olyat, ami annyira megfog, hogy muszáj írnod róla. Szinte bármitől megjöhet az ihletet, akár teljesen hétköznapi dolgoktól is. Csak vedd észre a körülötted zajló világot!


4.       Jegyzetelj!
          Írj le mindent, ami eszedbe jut. Lehet, hogy értelmetlen, na és? Ha megfogalmazódik benned valami, ne hagyd elveszni! Lehet, hogy később még jól jöhet!

5.       Kérj segítséget!
           Ha végképp elkeseredtél, kérj tanácsot. Testvértől, baráttól, valakitől, akinek a véleményét eddig is meghallgattad. Ötleteljetek együtt! Az ilyen beszélgetésekből egész jó történetek szoktak kikerekedni.

Lépcsőház

  
  Amint láthatjátok a blog csodás új külsőbe öltözött, ezt ezúton is nagyon szépen köszönöm Catalina-nak! :) Ebben a bejegyzésben most egy általam írt rövid kis novellát olvashattok. Hosszú idő óta végre kicsikartam valamit magamból, és - bár elég csekély próbálkozás volt tőlem - ezt veletek is megosztom. Remélem elnyeri a tetszéseteket, nemsokára pedig egy cikket tervezek. Addig is további szép napot/hetet!♥
Ölel,
Elisabeth

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
                                        Ady Endre


    A lépcsőház üresen kong apró lépteimtől. A táskám ütemre súrlódik össze a kabátommal, miközben egyre feljebb haladok az épületben. Újra és újra lejátszódik a fejemben, hogy mi várhat rám. Egy összerombolt lakás? Egy ismeretlen nő vagy üres sörös dobozok mindenütt? Talán mindhárom egyszerre.
   A szívem vadul dübörög a mellkasomban, amikor az ajtó elé érek. Hirtelen meghallom a lágy dallamot a fülemben, elöntenek az érzelmek, próbálom visszatartani a könnyeimet. Gondolataim összemosódnak, a félelem és a bánat elegye sötét felhőként lebeg  fejem felett.

              Hazaérünk, ledobom a táskám. Fáradt vagyok. Örülök, hogy eljött értem, de most nem vágyom másra, csak egy forró fürdőre. Leülök a kanapéra, megdörzsölöm a szemem, majd elkezdem lehámozni magamról a cipőm. Fél szemmel figyelem, amint kivesz két poharat a szekrényből, majd egy boros üveget a hűtőből. Megállás nélkül jár a szája. Egyszerre mesél mindenről és semmiről sem. Megtölti a poharakat, majd lassan mellém sétál. Mosolyog, csókot nyom az arcomra. Kezembe adja az egyik borospoharat, miközben átteszi bal kezét a vállam felett. Biztosan azon gondolkodik, hogy hol járhatok most, vagy, hogy járok e egyáltalán valahol. Belekortyolok a borba, miközben ő még mindig csak beszél. Vörösbort vett, édeset, a kedvencemet. Lassan rádőlők, már nincs is kedvem fürdeni. Fél kézzel bekapcsolja a DVD lejátszót, és megszólal a régi dallam, a kedvenc számom. Betette, tudta, hogy ettől mindig megnyugszom, és jobb kedvre derülök. Tavaly írta ki ezt a CD-t a közös kedvenceinkkel. Belecsókol a hajamba, majd fejét a fejemre hajtja. Lehunyom a szemem.

  Remegnek a lábaim, szinte már nem is érzem őket. Bekopogok, a gyűrűm hozzáér a barna faajtóhoz. Nem jön válasz. Újra kopogok, egyre erősebben, mire meghallom azt a szívszorító mély hangot. Hátralépek. Kattan a zár, nyílik az ajtó.
Ott áll velem szemben. A foltos fehér pólójában, a kinyúltban, amiben én aludtam régen. Fekete haja csomókban áll, vörös szeme alatt sötét karikák éktelenkednek. Ajkai szomorúan görbülnek lefelé, arcán száraz könnycseppek csillognak. Barna szemei meglepetten kémlelnek.  Egyszerre szomorodom el, és vidulok fel a látványtól.

-  Sajnálom – suttogom, miközben forró könnycseppek gyűlnek szemeimben. Lassan folynak végig égő arcomon, találkoznak az orrnyergemnél, egy-kettő továbbszalad az ajkaimra. Megfeszülnek az izmaim, úgy érzem kicsúszik a talaj a lábam alól.
Egy hirtelen mozdulattal ragadja meg a karom, magához ránt, kezeit szorosan apró testem köré fonja. Mindketten zokogásban törünk ki. Szabad kezemmel beletúrok a hajába, könnyeim a nyakára csepegnek. Az idő megáll körülöttünk, egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig állunk összeborulva az ajtóban, az üres lépcsőházat betölti a zokogásunk hangja. A csend kiúszik a küszöb alatt, a szomszéd néni izgatottan leskelődik a kulcslyukon keresztül.
Majd olyan hirtelen, ahogyan magához rántott, eltol magától, kezeibe veszi könnyekben ázó arcom. Pár pillanatig némán kémleli vérpiros orcámat, majd lassan magához húz és megcsókol. Puha ajkai, lágyan simogatják az enyémeket. A szívem szinte kiugrik a helyéről, újra fellobban bennem a láng és úgy érzem, még megmenthetjük ezt. Érzem a szívünkben pislákoló reményt.